Jelen cikk az InterPress Magazin 2012. évi 3-as számában jelent meg.
via: IPM

Számos tanulmány bizonyítja,hogy a vérben lévő magasabb D-vitamin-szint csökkenti a rákos daganatok kialakulását,segít a betegség leküzdésében. Bebizonyítjuk,hogy a napozásnak alig van köze a melanomához,és tévhit,hogy a szolárium rákkeltő hatású.

Az emberi civilizáció fejlődése során egyre természetellenesebb körülmények között élünk és táplálkozunk,ettől aztán különféle betegségek alakulnak ki,majd ahogy a tudomány halad,felfedezzük a betegség okát. Így kerültek képbe a vitaminok is. Sokáig ugyanis a táplálkozástudomány úgy tartotta,hogy a megfelelő arányban fogyasztott szénhidrát, fehérje és zsír elégséges az élethez. Ezt lehetett hinni addig, amíg az emberek természetes módon táplálkoztak, mert hiányállapot nem tudott kialakulni. Már a középkorban rájöttek,hogyan lehet hosszú hajóutakon skorbutot kapni,de a megoldást csak a vitaminkorszak hozta el. Az első vitamin felfedezéséhez az a „kísérlet” vezetett el,amelynek során a brit gyarmatosítók fényezett rizzsel látták el a főként rizsen élő ázsiaiakat, akik erre beriberivel válaszoltak. A beriberijárvány megoldása a B1-vitamin felfedezése volt. Hasonló eset következtében fedezték fel az A-vitamint is: a gabonával etetett tehenek megvakultak, korán ellettek, és gyakori volt a halvaszülés. A D-vitamin felfedezéséhez az a felismerés vezetett,hogy az angolkór is valamiféle hiánybetegség lehet. Ma már tudjuk ,hogy ennek a „kísérletnek” a lényege a gyerekek napfénytől és tejtől való megfosztása. A B1- és az A-vitamin felfedezése után egyből hiánybetegségre gyanakodtak. Régóta ismert volt ugyanis,hogy bizonyos táplálékok, mint a csukamájolaj, a tojás, a tej, kivédik a betegséget. A hiánybetegség-teóriába azonban belezavart az a felfedezés, hogy az I. világháború alatt a tuberkulózis ellen hatásosnak talált kvarclámpa is gyógyította az angolkórt. Amikor a kutatók besugározták az angolkóros patkányokat, azok meggyógyultak. Amikor besugározták a patkányok élelmét, akkor is meggyógyultak. A talányt az a felismerés oldotta meg, hogy a ketrecek valójában nem voltak teljesen üresek, és a hazatérő patkányok a besugárzott almot és ürüléket rágcsálták el. Lassan világossá vált, hogy a D-vitamin nem vitamin, hanem egy hormon, amelynek egy változatát táplálékkal is lehet fogyasztani, de leginkább az UV-sugárzás hatására a bőrben szintetizálódik. A D-vitamin egyik előanyaga az ergoszterol, amelynek besugárzása során keletkezik a kalciferol, azaz a D2-vitamin, míg a bőrben a szervezet által koleszterinből szintetizált 7-dehidro-koleszterin alakul át napfény hatására kolekalciferollá, azaz D3-vitaminná. A napfénymegvonási kísérlet a mesterségesen keltett D-vitamin-hiánnyal kombinálva a közegészségügy és az orvoslás vezényletével a mai napig folyik, részeredményként már tudjuk, hogy többek között a D-vitamin-hiány felelős a nyugati világban megfigyelhető rákjárványért.

Különös megfigyelések

Sigismund Peller és Charles Stephenson 1937-ben egy akkoriban érdektelennek számító cikket közölt egy orvosi lapban az amerikai haditengerészetnél tett megfigyeléseiről. Eszerint a tengerészek között a sok napon való tartózkodás miatt nyolcszor gyakoribb a bőr- és ajakrák, viszont a belső szervi rákokból eredő halálozás csak tizede az átlagnépességének. A következtetés elég meglepő volt: a bőrrák véd a belső szervi rákokokkal szemben.

Peller 1941-ben újabb elemzést közölt, ezúttal a melanoma és a bőrrák kapcsolatát elemezte. A bőrrák ijesztő neve ellenére jól kezelhető, felszíni elváltozás, szemben a melanomával, amely alattomos, gyorsan áttétet képez, és még ma is igen magas az általa okozott halálozás. Peller e tanulmányában két fontos következtetést vont le. Az egyik, hogy a melanomát nem okozhatja a napsütés. Mint igen logikusan kifejtette, a bőrrák a napnak leginkább kitett bőrfelületeken alakul ki, míg a melanoma ezt az eloszlást egyáltalán nem követi, tehát az UV-sugárzás nem lehet a melanoma oka. A másik fontos észrevétele volt, hogy a déli származású tengerészeknél az északiakhoz képest másfélszer gyakoribb volt a bőrrák, míg az északiak között a déliekhez képest a belső szervi rák volt kétszer gyakoribb. A melanoma gyakorisága pedig azonos volt az északiak és a déliek között. A déliek tehát védettebbek a rákkal szemben?

Pellerrel egy időben publikálta statisztikai elemzését Frank Longstaff Apperly is, aki rámutatott arra , hogy a belső szervi rákkal szemben a napsugárzás valamiért védőhatású. Kanada és az USA államainak adatait elemezve kimutatta, hogy legészakibb területeken a legdélibb államokhoz képest 2,5-szer gyakoribb a rákos halálozás. Tanulmánya végén így írt: „le tudnánk csökkenteni a rákos halálozást a megfelelő bőrfelületek oly mértékű napoztatásával vagy megfelelő mesterséges besugárzásával, amely már részleges vagy teljes immunitást hoz létre a rákkal szemben, de még nem okoz bőrrákot”.

A két kutató mit sem sejtett arról, hogy a D-vitamin rákellenes hatását ismerték fel.

Vajon 70 évvel Peller és Apperly után miért kell még mindig bizonygatnunk, hogy a napozás véd a rák ellen?

Új korszak nyitánya

Negyven év telt el az idézett kutatások óta, amikor Cedric Garland és Frank Garland ma már klasszikusnak számító vizsgálatában 1980-ban kimutatta, hogy Amerika északi részén a délinek durván kétszerese a vastagbélrák-halálozás. Akkoriban a vastagbélrákért a húsevést és a rostszegény táplálkozást okolták, de mint a Garland fivérek kimutatták, ebben észak és dél közt nem volt különség. Cedric Garland és munkatársai 1985-ben egy 19 éves követéses vizsgálat eredményét közölték: a táplálékkal a legtöbb D-vitamint fogyasztók közt harmadakkora volt a vastagbélrák kockázata mint a legkevesebb D-vitamint fogyasztók esetében. Cedric Garland és munkatársai 1989-ben 25 620 ember nyolcéves követéses vizsgálatáról számoltak be. A D-vitamin szintjét a vérben mérték. A 20 ng/ml-nél alacsonyabb szintűekhez képest a 27-32 ng/ml sávba esőknek 75%-kal, a 33-41 ng/ml intervallumba esőknek már 80%-kal volt alacsonyabb a vastagbélrák kockázata.

A D-vitamin és a rák kapcsolatát igazoló kutatások mára annyira kiterjedtek, hogy összefoglalásuk szinte reménytelen vállalkozás.

A 20 ng/ml-t határnak tekintve, akiknek e fölött volt a D-vitamin-vérszintje, azok harmadakkora valószínűséggel betegedtek meg vastagbélrákban, mint akiknek ennél alacsonyabb volt. Hogy ne ragadjunk le a vastagbélráknál, Kato Ikuko és kutatócsoportja1985-ben a hasnyálmirigyrákkal kapcsolatban mutatta ki, hogy délről északra haladva a hasnyálmirigyrák gyakorisága egyre nő. A vizsgálat továbbá szoros kapcsolatot mutatott a szélességi fok és a gyomor-, a vastagbél-, a petefészek- és az epehólyagrák között is. A Garland fivérek Edward Gorhammal 1990-ben szovjet adatokat elemezve mutatták ki, hogy délen északhoz képest harmadannyi a mellrákos halálozás. Hasonló elemzéssel az USA-ban észak és dél között kétszeres mellrák-halálozási különbséget találtak. Gary Schwartz és Barbara Hulka ugyanebben az évben a prosztatarák-kockázat kapcsán mutatta ki az észak-déli csökkenést.

A D-vitamin és a rák kapcsolatának felismerésével új paradigma született, és nyomban intenzív kutatások indultak ezen a területen. Ekkoriban azonban már javában dúlt a naptej- és ózonlyukőrület, a bőrgyógyászok és a közegészségügy képviselői drámai hangú figyelmeztetésekkel bombázták a lakosságot, hogy kerüljék a napot, mert az melanomát okoz. Miközben, hogy stílszerű legyek, napnál világosabban kiderült, hogy a nyugati világot tizedelő rákjárványt a nap kerülése idézi elő, a közegészségügy és az orvostársadalom a mai napig rendíthetetlenül szajkózza, hogy a nap veszélyes. Holott finoman szólva, ezzel csupán gyilkolják a népességet, de egyetlen embert sem mentenek meg, mert a melanomát nem az UV-sugárzás okozza. A D-vitamin rákellenes hatásának kutatása napjainkra tetőzött. A Garland fivérek és munkatársaik 2006-os összefoglalójában már 30 nagy vizsgálatot tudtak idézni vastagbélrákra, 13-at mellrákra, 26-ot prosztatarákra és 7-et petefészekrákra. A 30-ból 25 igazolta, hogy a vastagbélrákban a D-vitaminnak védő szerepe van.

Jól hangzó, de minden alapot nélkülöző elméleteket és ezekre épülő gyakorlatot adnak el tudományos rizsába ágyazottan.

A 13 mellrákvizsgálatból tíz, a 26 prosztatarák-vizsgálatból tizenöt bizonyította a D-vitamin védőhatását. A hét petefészekrák-vizsgálatból 5 alátámasztotta a D-vitamin-hiány kapcsolatát a fokozott rákkockázattal.

A D-vitamin és rák kapcsolatát igazoló kutatások mára annyira kiterjedtek, hogy összefoglalásuk szinte reménytelen vállalkozás. Cedric Garland és munkatársai 2009-es összefoglalójukban már 3000, a D-vitamin rákellenes hatását vizsgáló kutatásról tudtak.

A D-vitamin rákellenes hatása

Vajon miből fakad a D-vitamin rákellenes hatása?

Túl azon, hogy a D-vitamin bizonyítottan stimulálja az immunrendszer működését (ezért véd pl. influenza vagy tbc ellen),ráadásul a sejtosztódást is szabályozza. Kay Colston és munkatársai 1981-ben kimutatták, hogy a rosszindulatú melanomasejt felszínén D-vitamin-receptor található, és mind in vitro, mind in vivo a hozzá kötődő 1,25(OH)2D gátolja a tumorsejt osztódását. Hamarosan kiderült, hogy a szervezet szinte valamennyi sejtje rendelkezik D-vitamin-receptorral, és megannyi tumorsejttípusról kimutatták, hogy az 1,25(OH)2D gátolja a sejtek osztódását. Persze nyitva maradt a kérdés, hogy ha a vérben az 1,25(OH)2D szintje homeosztatikus állandó, mi közvetíti az észak-dél hatást. Kiderült, hogy a napsütésre szintetizált, ill. a bevitt D-vitaminból származó, és így egyenként változó vérszintű 25(OH)D-ből a sejtek lokálisan szintetizálnak 1,25(OH)2D-t. Logikus tehát, hogy azokban a szövetekben, így pl. a vastagbélben, a mellszövetekben, a prosztatában találják a legszorosabb kapcsolatot a D-vitamin és a rák között, ahol leginkább jellemző a lokális szintézis! És mivel ezek a szövetek folyamatosan osztódnak, D-vitamin hiányban hajlamosabbak az elfajulásra.

Járványos D-vitamin-hiány

A D-vitamin egyik legfontosabb receptora a test különböző sejtjeiben a Bsm, amelynek három variációja ismert, BB, a Bb és a bb. Mivel a D-vitamin a bb típusú receptorhoz kötődik a leggyengébben, ezért a bb receptorokkal bíró embereknek azonos D-vitamin-szint mellett kétszer nagyobb a kockázatuk vastagbélrákra, prosztatarákra, vagy nők esetén mellrákra, mint a BB receptorúaknak. A bb receptorú mellrákos nőnek négyszer valószínűbben képződik áttéte, mint a BB receptorúnak. Minden D-vitaminnal kapcsolatot mutató rákfajtánál tehát súlyosbító tényező a csökkent hatékonyságú bb receptor. Mivel a lakosság 35%-a bb receptorral rendelkezik, ők a legnagyobb kockázatú csoport, de valójában senki nem tudja, kinek milyen receptorai vannak. A vizsgálatok azt mutatják , hogy az északibb országokban, mint hazánkban is, a lakosság D-vitamin-szintje, különösen télen, kritikusan alacsony. Ezt a helyzetet részben az életkörülmények idézik elő. A vizsgálatok nagy kockázatkülönbséget mutattak ki a városi és falusi emberek között a falusiak előnyére. Nagyban felelős azonban az újkori D-vitamin-hányért a naptejek rendszeres használata, amelyek gátolják a D-vitamin-szintézist, valamint a bőrgyógyászok és a közegészségügy harminc éve hajtogatott tanácsa, miszerint a melanomakockázat miatt kerüljük a napot. Pontot az i-re az teszi föl, hogy haladó ember D-vitamint nem vásárolhat magának.

D-vitamin és vaskalah3os tudomány

Hogy miért nem jutnak el a D-vitamin kutatás azonnali cselekvésre késztető eredményei az illetékesek fülébe, akik döntenek a lakosságnak szóló közegészségügyi ajánlásokról és napi ajánlott vitamindózis nagyságáról, arról álljon itt példaként egy szakfolyóiratok hasábjain lefolyt 2008-as vita. Az International Agency for Research on Cancer (IARC, A Rákkutatás Nemzetközi Szervezete) 2 008 novemberében kiadott egy jelentést „D-vitamin és rák” címmel. Ebben a szervezet összefoglalta, hogy mi tudható a D-vitamin és a rák kapcsolatáról. Az IARC, mintha tagjai a Holdon élnének, jelentésükben igazolatlannak tekintették az elmúlt 30 év abszolút meggyőző kutatásait, és cáfolták a D-vitamin-hiány és a rák kapcsolatát. Villiam Grant D-vitamin-kutató 2 009 februárjában egy nagy összefoglalójában tételesen cáfolja az IARC jelentését. Pár hónappal később a D-vitamin-kutatás vezetői nyílt levelet intéztek az IARC-hoz. A levél azzal zárult, hogy „nyomatékosan kérjük önöket, mivel már meghaladott és fennáll a kockázata, hogy anakronisztikussá válik egy gyorsan fejlődő területen. Nyomatékosan kérjük egy új bizottság összehívását, amelyben olyan szakértők vesznek részt, akik tájékozottabbak a D-vitamin-kutatás irodalmában.” Természetesen semmi ilyesmi nem történt. Az IARC és más bizottságok, kamarák, orvostársaságok makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy a D-vitamin-hiány szerepe nem bizonyított a rákos megbetegedésekben, és hogy a D-vitamin napi szükséglete 5-10 mikrogramm, azaz 200-400 NE (Nemzetközi Egység). Az IARC a WHO bizottsága, és minden, ami a WHO-val kapcsolatos, az- különösen a H1N1 „világjárvány” óta – messziről is pénzszagú.

UV-sugárzás és melanoma

A hetvenes-nyolcvanas évektől terjedt el az a tévhit, hogy a melanomát az UV-sugárzás okozza. Ezt hirdeti a közegészségügy és a bőrgyógyászok többsége. Valójában ez egy tévedés. A vizsgálatok azt igazolják, hogy a folyamatos napon tartózkodás, pl. szabadtéri munka, nem növeli, hanem csökkenti a melanomakockázatot. Az UV-hatásnak ellentmond az a tény, hogy a melanomák 78%-a nem a napnak leginkább kitett területeken keletkezik. Az UV-hatás elleni érv az is, hogy a két nemen eltérő területeken lokalizálódik a legtöbb melanoma: férfiaknál a törzsön, nőknél a lábon. Bizonyított, hogy a már diagnosztizált melanoma esetén jobb a túlélési esély, ha valaki továbbra is napozik. Az UV-hatást cáfolja az is, hogy a melanoma gyakorisága északról délre haladva csökken, holott az ellenkezőjét várnánk. Sok vizsgálat jelzi, hogy a napvédő krémek használata nem csökkenti, hanem növeli a melanoma kockázatát. Ennek egyik lehetséges magyarázata az, hogy a napvédő krémek a D-vitamin-szintézist is gátolják. Az újabb vizsgálatok azt igazolják, hogy a szolárium használata nem növeli, hanem csökkenti a melanomakockázatot. És úgy tűnik, téves az az állítás is, hogy a melanomák száma rohamosan nő. Egy 2 009-es angol vizsgálatban újraértékelték az 1 991-2 004 közötti melanomadiagnózisokat, és kiderült, hogy csak a legenyhébb, I-es fokozatú melanomadiagnózisok száma nő ugrásszerűen. Ebben a fázisban igazából egy anyajegyről még nemigen lehet eldönteni, hogy melanoma-e, csak azt, hogy gyanús. Ez viszont egyértelműen arról szól, hogy a melanomahisztéria miatt minden orvos túl óvatos , és túldiagnosztizálás folyik. Nem a melanomák, hanem a melanomadiagnózisok száma nőtt meg. Egyetlen kockázati faktor bizonyított a napozással és a szoláriummal kapcsolatban: akik fiatalkorukban legalább tízszer hólyagosan leégtek, azoknak nagyobb a kockázatuk a melanomára. Az UV-sugárzás tehát nem veszélyes, legalábbis melanomát nem okoz. Erre hivatkozva ajánlani a napkerülést és a napvédők használatát az évszázad tévedése. Ez a propaganda jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az utóbbi évtizedekben egyre csak nő a rákos megbetegedések és halálozások száma.

Mennyi az annyi?

Ha valaki utánanéz, miféle vizsgálatok alapján fogalmazták meg a különböző életkorban a napi ajánlott D-vitamin-adagot, akkor valószínűleg csodálkozni fog. 1 989-ben pl. az USA ajánlott napi adagja (RDA) leírása szerint a napi adag ötszöröse már káros. Ezt egy 1 963-as szakértői jelentésre alapozták, amely viszont egy 1 938-as adatra hivatkozott, amely szerint egy bizonyos csecsemőnél a napi 1 800-6 300 NE napi adagra az egyenes csontok növekedése megállt. Ezzel szembeállítható, hogy Finnországban 1 964-ig minden csecsemő naponta 4 000 NE D-vitamin kapott, de soha egyetlen túladagolásról nem érkezett jelentés. Ebben az időszakban viszont rendkívüli módon lecsökkent a juvenilis cukorbetegség, mert a D-vitamin véd a cukorbetegséggel szemben is. 1992-ben az adagot az amerikai „tudományos” ajánlást követve lecsökkentették 400 NE-re, és a világon a legtöbb fiatalkori cukorbetegség Finnországban van. Az Amerikai Orvosok Szövetsége 1987-ben azt állította, hogy a hónapokon keresztül szedett napi 10 000 NE súlyos kalciumháztartás-zavart, sőt halált okozhat. Két cikkre hivatkozott ez a közlemény. Az egyikben szó sem volt a D-vitamin toxicitásáról, a másik pedig 1 948-ból való volt, amelyben 10 betegnél 150 000 és 600 000 NE dózist adtak. Az egészben az a megdöbbentő, hogy egzakt mérési adatok állnak rendelkezésünkre, tehát a közegészségügy szakemberei egyáltalán nem kényszerülnének őskori bizonytalan megfigyelésekre alapozva meghatározni az ajánlott napi fogyasztást, sem a megengedett felső limitet. Robert Heaney és munkatársai 2 003-ban pl. 5 hónapon át adtak kísérleti személyeknek 200, 1 000, 5 000 és 10 000 NE-t, és folyamatosan mérték vérükben a D-vitamin-szintet. Az 5. hónap végére már kialakult egy platószint, a további vitaminszedés csak szinten tartó hatású volt. Napsütötte vidéken élőkben a D-vitamin szintje a vérben 50 és 90 ng/ml között van. Ha ezt tekintjük kívánatosnak, akkor télen napi 5-10 000 NE D-vitamint kellene szednünk. Mit ajánl a közegészségügy? 4-800 NE-t. De persze ennyit sem szed az emberek döntő többsége. Cedric Garland és munkacsoportja 2009-es összefoglalója szerint, annál kisebb a rák kockázata, ill. ha rákos lesz, annál valószínűbb a gyógyulása. Pl. nőknél a legalább 38ng/ml D-vitamin-szint 58%os mellrákkockázat-csökkenést jelentett. Vastagbélrák esetén 32ng/ml vérszint 75%-os kockázatcsökkenést eredményezett. Más rákok esetén is hasonló kockázatcsökkenés tapasztalható 30-40 ng/ml közötti D-vitamin-vérszint esetén. Ekkora vérszintet télen viszont 5 000 és 10 000 NE közötti D-vitamin napi szedésével lehet biztosítani. Az akadémikus orvoslás szerint ekkora dózis mérgező, a valóságos mért adatok szerint viszont ez véd meg a ráktól. Garlandék elemzése szerint, ha mindenki csak napi 2 000 NE D-vitaminhoz juthatna, kb. 25%-kal csökkenne a mellrák- és vastagbélrák-halálozási arány.

A következtetés elég meglepő volt: a bőrrák véd a belső szervi rákkal szemben.

Mondani sem kell , hogy a már kialakult rák esetén is jelentősen javíthatná a prognózist a nagy dózisú D-vitamin szedése.

A megelőzés megelőzése

A közegészségügy, a gyógyszerszabályozást alkotók és orvosok gondosan összefognak ellenünk, nehogy valaki D-vitaminhoz juthasson, és megússza a rákot. Nem összeesküvés-elméletről van szó, hiszen nem állítom, hogy kemoterápiás szereket gyártók pénzelik ezt a folyamatos egészségrontást. Véleményem szerint egyszerűen a határtalan emberi ostobaság az, amely az emberi életek megmentésére volna hivatott.